Aki kimozdul Tokióból és picit huzamosabb ideig utazik Japánban, az minden bizonnyal megszereti a vulkánokat. Persze van amikor csintalankodnak, de azért Krakatau nem történik minden héten. Vulkán szempontból természetesen Fuji San az etalon, de azért Kjúsú szigete és környéke is tartogat még néhány meglepetést. Az egyik legkellemesebb Kagosima és a vele szimbiózisban éló Szakuradzsima vulkán. Kagosimát szokták a Japán Nápolyként is emlegetni, és nem a helyi ostya vagy kemencés sült lepény miatt.

Az eredeti terveink szerint nem is nagyon mentünk volna Hiroshimába, csak gyorsan átkompoztunk volna a Japán belső tengeren, a Szetón Matsuyamából, hogy utána villámlátogatással megtekintve az A-Bomb Dome-ot továbbrobogjunk a festői japán Nápolyba, Kagoshimába. De belegondolva, hogySikoku szigetére összeszesen három napot szántunk volna  és a költözgetésből is bőven elegünk lett már Kóbéig, ezért módosítottuk az útitervet. Így az újratervezés után már 3 éjszakával számoltunk az Ota folyó deltájába épült város megtekintésére. És milyen nagy szerencse, hogy így tettünk! 

Kóbe Oszaka Szentendréje, csak jobban főznek, ha röviden akarjuk bemutatni a helyzetet. Ennek köszönhetően nagyjából 20 perc alatt értünk oda vonattal Oszakából, és ha midnen igaz a híres Santory whisky gyára mellett suhantunk el, bár a nagy sebesség miatt nem merünk rá megesküdni. Végre kifogástalan napsütés és — figyelem! — meleg volt, amire már az expedíció egyébként esőt és hűs időt kedvelő tagja is vágyott egy ideje. Sakurának persze alig akadt nyoma, de ez sem tántorított el attól, hogy kicsit üljünk a parton kiélvezve a napsütést. A part lezárása persze itt is adott volt, de legalább láttunk ismét kawaii-kerítést, és a megoldást a magas japán foglalkoztatási rátára: három egyenruhás-fénykardos jedi hűtötte le a helyi buzgálkodási kedélyeket, ha valaki óvatlanul mégis a víz közelébe szeretett volna jutni. Egyébként stillszerűen Mcreggelivel indítottuk a marhahús fővárosába vezető utunkat!

Shinsekai ward

Oszakába érkezni a “vidékről” olyan volt, mintha megint Tokióba értünk volna. Hasonló lépték, hasonló épületek — és itt már komolyan elgondolkoztunk azon, hogy vajon az állami frizura készlet mellett létezik-e hivatalos 1:1 arányú állami épület-lego is, annyira ugyanolyan elemek végtelen permutációja az átlag japán ház, mérettől függetlenül.

Marokkó régóta rajta volt azon a bizonyos térképen, és amióta fillérekért repül oda két fapad is, és minden ott járt ismerős folyamatosan áradozott róla, már csak a megfelelő dátum hiányzott, hogy felkerekedjünk mi is ebbe a közepesen távoli országba. A dátum pedig 2018 november vége-december eleje közé került, egyrészt egy kis D-vitamin kúrával készülve a szomorú közép-kelet európai télre másrészt, mint a kazahsztáni irásból már tudjátok: nincs is jobb, mint mérsékelten mostoha körülmények között ünnepelni, hogy megint egy évvel öregebb vén szar lettem. A Cím már el-spoilerezte, hogy végül a kékebb légitársaságot választva az Atlasz legmagasabb nyúlványainak lábánál elterülő ősi Marrákesbe érkeztünk. Ebben az írásban egy kis általános Marokkót leszámítva csak ezzel a várossal foglakozom majd, de érkezik a beszámoló a kalandos Atlasz-átkelésről és a sivatag pereméről, eljutunk a rejtői nevű Casablanca falai közé, onnan a festői hírű Fezbe, majd nem várt fordulatként mégis megszállunk Rabatban, a fővárosban, hogy végül Tangerből keljünk át Héraklész oszlopain, vissza az öreg kontinens olíva-olajba áztatott boldog déli végeire.

Az asztanai kalandról készült beszámoló olyan hosszúra nyúlt (6 oldal csak a szöveg), hogy félig direkt, félig véletlenül kimaradt pár dolog, amit azért sajnálnék nem bemutatni, úgyhogy következzen hát egy mini poszt pár építőipari érdekességről!

Még mielőtt nekikezdenénk, javaslom tegyük fel ezt a számot, és ha megvan a kellő hangulat, akkor ugorjunk fejest a Szent szarvasok városába!

***

Tudjuk, hogy legtöbb olvasónk erre a posztra várt már a kezdetektől fogva. Nem voltak ezzel egyedül: ha volt olyan része Japánnak, amit mindenképpen látni akartam, akkor az Nara volt: szarvasok (melyek a Sintó hitvilágban az istenek szócsövei) élnek szimbiózisban az emberrel, az utcán kóborolnak, meghajolnak előtted, hogy így mutassák ki a tiszteletüket az ételért amit kapnak tőled, és még templomból és szentélyből is több van itt mint Kiotóban. Arról nem is beszélve, hogy Japán első fővárosa volt a VIII. században, még Kiotó előtt. Emiatt (is) kiemelten fontos hely Japánban, fejlődése, szentélyei és építészete pedig hatással volt az egész országra. Eredeti terveim szerint mire ideérünk, nem csak az egyébként általam nem sokra tartott névnapomat tudtuk volna egy jó sakéval megünnepelni, hanem a Sakura is teljes, vagy legalábbis jelentős pompájában ragyog majd.

Tsukiji után Tokió olyan pontjai következnek, amikről kicsit felesleges is bármit írni, mert ahogy a régi közhely tartja, egy kép többet ér ezrenyi szónál. Mi pedig vagy 1000 képpel készültünk, de ez is kevés, hogy visszaadjuk, milyen volt ezekben a szürreális világokban kóborolni, még ha most átrohanni volt is csak időnk rajtuk. 

Fotó: onmarkproductions

Most, hogy nyakunkon a Halloween (konzervatívabb olvasóknak: Mindenszentek), úgy gondoltam érdemes kicsit megszakítani az úti beszámolót, és bemutatni három japán rémisztő érdekességet.

Ennyi séta után már éreztük a fizikai határainkat, főleg, hogy az alvás sem ment könnyen a japán házak sajátos hangszigetelési tulajdonságai miatt. Így a következő napot lassan kezdtük, de aztán csak elindultunk, most már kimondottan Yanaka-nézőbe. Illetve előtte mindenképpen szükségét éreztük, hogy kicsit ész nélkül, de kiváltsuk a helyi közlekedéshez szükséges kártyát, a Suicát. Ez egy nagyszerű, walletként is működő rendszer, olyasmi mint az Oyster a második legnagyobb magyar városból. Jó volt a gyaloglás, a város felfedezése így is, de másnap már erősen szükségünk lett rá, az első költözés miatt. Így tehát kis kerülővel, de csak elindultunk vágyott úticélunk felé, és már egészen rutinosan _nem_ fényképeztünk le minden lépcsőházat, vonatot vagy festést az utcán — persze néhány taxi így sem úszta meg, egyszerűen nem lehet betelni velük, na. Pedig a horgolt ülésvédőket nem is tudtuk igazán lekapni eddig.